Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület

meseszoegyesület@gmail.com

Megosztás a Facebook-on

Népmesekonferencia a Hagyományok Házában – 2015. május 29.

Junior Príma Díj – 2019

Újra büsszkék vagyunk Klitsie-Szabad Boglárkára, mert a Népművészet Ifjú mestere cím után a Junior Príma Díjat is kapott Népművészet, közművelődés kategóriában.
Bogi nemcsak mesemondó, de szakavatott értője is a hagyományos népmeséknek, hiszen végzett néprajzkutató, és a Hagyományok Háza népmese szakelőadója is.
Kedves Bogi! Ezúton is, újra szívből gratulálunk!


Forgatáson jártunk

Egyesületünk felkérést kapott a Stratcomm produkciós műhelytől, hogy vegyünk részt a Benedek Elekről készülő dokumentum-játékfilmjükben. Ahol egy mesekocsmai környezetben mondtunk meséket.
Egy történet, amit Kiss Ágnes mesélt el többször is elő-elő bukkan majd a filmben, valamint elhandzik majd egy interjú is Kovács Mariannal, egyesületünk elnökével.
A film zárójelenete egy mesekocsma-mesekaláka – hiszen velünk volt Hideg Anna néni is – programunk lesz, aholis több mesemondónk meséje, azok egy-egy részlete lesz hallható.



A Népművészet Mestere díj – 2019

Augusztus 20-a alkalmából számos állami díjat adnak át, így az idősebb, mesterségüket kivállóan művelő hagyományőrzők vagy adatközlők részére a Népművészet Mestere díjat, valamint a fiatal tehetségek számára az Ifjú Mester címet.
Idén különösen büszkék vagyunk, mert Csipkés Vilmos arlói mesemondó, egyesületünk tiszteletbeli tagja részesült a Mester címben, népmese kategóriában.
Vili bácsi! Gratulálunk!
De ezzel még nem ért véget az örömünk, mert Klitsie-Szabad Boglárka, egyesületünk tagja pedig az Ifjú Mester cím birtokosa lett.
Bogi! Neked is szívből gratulálunk!

Tiszteletbeli tagjaink

A Hetedhét Hatvan népmesefeztivál keretében számos mesés programon működtek közre egyesületünk tagjai.
De nemcsak mi meséltünk gyerekeknek és felnőtteknek, hanem több hagyományos mesemondó is. Meséiket mi is mesehallgatóként élvezhettük. Valamint megragadtuk az alkalmat és tiszteletbeli tagjaink közé hívtuk Hideg Anna ördöngösfüzesi, és Toldi Istvaán kupuszinai mesemondókat. Ezúton is köszöntjük mindkettőjüket.

Páva minősítés – 2019

Második alkalommal is megrendezésre került a Páva népi előadó-művészeti minősítő, a Hagyományok Háza szervezésében. Ez alkalommal két tagunk – Pintés Zsolt és Bukovics János – meséje érdemelte ki az elismerést.

Páva minősítés – 2018

Első alkalommal rendezte meg a Hagyományok Háza a népi előadó-művészeti minősítő előadást, ahol a táncosok, énekesek, zenészek mellett mesemondók is szép számmal vettek részt. Dóra Áron meséje Nagy Páva Minősítést, Sőrés Rozka és Csíki Lóránt – egyesületünk tagjai – Páva Minősítést kaptak előadásukra. Mindhármuknak gratulálunk.

Magyar Arany Érdemkereszt – 2018

A hagyományos népi kultúra terjesztéséért

Augusztus 20-a alkalmából dr. Agócs Gergely, egyesületünk alapító tagja, a Hagyományok Háza munkatársa, a hagyományos népi kultúra terjesztéséért-továbbéltetéséért kifejtett munkájáért a Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült. Ezúton is szeretettel gratulálunk a rangos kitüntetéshez.

Hencidától Boncidáig… – 2018–19

Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek

A Hagyományok Háza meghirdeti határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló népmesemondó versenyét!A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt. A régiségben, a néphagyományban, a tradicionális közösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.

A versenyre pedagógusok, gyakorlaott mesemondók és szárnyaikat bontogató tehetségeket jelentkezését egyaránt várják.

A magyar nyelvű népmesemondó-versenyre a fentiek szerinti magyarországi, illetve Kárpát-medencei felnőtt (18 éves vagy annál idősebb) személyek nevezhetnek. A versenyre a pályázók 2018. október 10-ig jelentkezhetnek, a Hagyományok Háza honlapjáról elérhető on-line regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint egy videó-felvétel elküldésével.

A Hagyományok Háza oldalán további információkat olvasnatunk a versenyről.

Tiszteletbeli tagjaink – 2018

Két tiszteletbeli taggal bővült a Meseszó Egyesület

A Kárpát-medencei Népmesemondó Találkozó keretében felkértük Petrovecz Lászlóné Bartus Terézt, és Csipkés Vilmost, tiszteletbeli tagként csatlakozzon egyesületünkhöz. Megtiszteltetés számunkra, hogy mindketten elfogadták a felkérést. Ezúton is szeretnénk megköszönni a találkozón elmondott meséket, és a mesekincsünk megörzésében, éltetésében az elmúlt évtizedekben folytatott munkájukat. Hosszú életet és egészséget kívánunk mindkettőjüknek.

Petrovecz Lászlóné Bartus Teréz
(herencsényi palóc mesemondó)
Terka néni a legjobb helyről tanulta a népmeséket. Édesanyja Bartus Józsefné Herencsény neves mesemondója, a Népművészet Mestere volt. A leánya, Terka néni az ő örökségét adja tovább. Rendezvényeken mesél, versenyeken indul, és ér el helyezéseket. Édesanyja nyomdokaiban jár, hiszen az összes meséjét tudja, és meséli is. Hallhatunk tőle állat-, és tündérmeséket, felnőtteknek szóló huncut meséket.

Csipkés Vilmos
(arlói cigány mesemondó)
Az arlói Vilmos bácsi, igazi hagyományos mesemondó. Édesapjától, édesanyjától és katonatársaitól hallott népmesékkel szórakoztat bárkit, aki meghallgatja művészetét. Édesapja a cigány virrasztók, a faluközösség mesemondója volt. Később Vilmos bácsi lett az, aki a helyi közösségben és a családban továbbvitte a mesemondás hagyományát, akiből vérbeli és szenvedélyes mesemondó vált. Repertoárjában a tündérmesék mellett tréfás és pajzán meséket találunk.

Magyar Kultúra Lovagja díj – 2017

Mesemondóval bővült a 600 fős lovagság

Egyesületünk tagját, Bukovics János apci mesemondót 2017. január 22-én a Magyar Kultúra Lovagja díjjal tüntette ki az Falvak Kultúrájáért Alapítvány. Így mesemondónk tagja lett a magyar kultúráért sokat tevő lovagi társaságnak.

Bukovics Jánost a díjra a Közösen Apcért Egyesület és a Galgamenti Művészek Egyesülete terjesztette fel.

Ezúton is gratulálunk Bukovics Jánosnak és hosszú, mesében gazdag életet kívánunk neki!

A díjról és Bukovics Jánosról a Galgamenti Művészek Egyesületének oldalán is olvashatunk.

Népművészet Mestere díj – 2014

Nagy örömünkre az idei tíz díjazott között is van mesemondó! Sebestyén István bukovinai székely ének- és mesemondó vehette át a rangos kitüntetést.

Ezúton is gratulálunk neki!

„Sokan vannak ma, akik szívesen énekelnek színpadon népdalokat, de egyre kevesebben vannak, akik gyermekkortól természetes formában, a legnemesebb anyanyelvként sajátították el a népdalokat, és azok sajátos kifejezésmódját.
A bukovinai székely Sebestyén István e kevesek közül való. Ráadásul nem csak énekelni tud szépen az Andrásfalváról elszármazott, végül Kakasdra került bukovinai székelyek leszármazottja, hanem kiváló mesemondó is! ”
(Tari Lujza népzenekutató, forrás: folkinfo.hu)

A díjátadó augusztus 17-én, vasárnap a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepe keretében zajlott le.

További információ Sebestyén Istvánról

Népművészet Mestere díj – 2013

Idén a mesemondó özv. Bárány Antalné, Strehó Margit néni is megkapta a Népművészet Mestere díjat!

Ezúton is gratulálunk neki!

„Hozzá jártam népmesét gyűjteni, és nem csak meséket és mesemondást tanultam Tőle, hanem népdalokat, rengeteget a falu régi mindennapjairól, emberséget, asszonyságot. Humora átragyog minden emberi nyomorúságon.” (Bumberák Maja)

A díjátadó augusztus 18-án, vasárnap a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepe keretében zajlott le.

2013. június 6-án megalakult a Meseszó
Magyar Mesemondó és Szövegfolkór Egyesület.

Elnök:
Kovács Marianna (gyermekkönyvtáros, mesemondó,
biblioterapeuta, a Magyar Olvasástársaság alelnöke)

Alelnökök:
Bumberák Maja (mesemondó, a Népművészet Ijfú Mestere)
Tóth Krisztina (mesemondó, tanár, műfordító)

Titkár:
Gregus László (mesemondó)

További tagok:
dr. Agócs Gergely (néprajzkutató, mesemondó,
népzenész, a Hagyományok Háza munkatársa)
Bere Róza (mesemondó, magyar-ének szakos tanár)
Borsos József (mesemondó)
Bukovics János (mesemondó)
Fleckenstein Anna (mesemondó, grafikus)
Gulyás László (mesemondó, vándormuzsikus)
Körmöczi-Kriván Andrea Gyopárka (mesemondó)
Ser Gergely (mesemondó)

Egyesületünk működédét a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás támogatáskezelő támogatja.