Hagyomány és modernitás

A magyarországi mesemondás és történetmesélés színterét közelebbről megvizsgálva érdekes

kettősséget találunk. Egyrészt a magyar folklór csodálatos mesemondói hagyománnyal

büszkélkedhet, és a magyar mesekutatás is világhírű., másrészt a nemzetközi színtéren

már évtizedek óta működő mesemondó mozgalom, vagy más néven a revival

mesemondás jelensége csak nemrégiben kezdett gyökeret ereszteni hazánkban. A

mesemondás világában sok minden kavarog. Sokféle irányzat van jelen, és a különféle

mesével foglalkozó csoportok más-más szempontokat tartanak fontosnak, attól függően,

hogy mely területről érkeztek, mik a korábbi tapasztalataik, milyen tudományos

paradigmába ágyazódnak, és milyen módon akarják használni a meséket.

A néprajz és folklórtudományok területéről érkezők rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek az

élőszavas mesemondás hagyományos formájára, amely sok szempontból követi azt a módot,

ahogyan a régiek a mesemondás alkalmain a helyi közösségekben továbbadták a mesét. A

mesemondásnak eme formájára fókuszálnak, s ennek a hagyományos élőszavas technikának az

alkalmazása és mai modern keretek között történő gyakorlatba ültetése a céljuk. Ennek megfelelően

a hagyományos előadásmódra fókuszáló irányzatok képviselői által az is hangsúlyozásra kerül, hogy a

mesének és mesemondásnak megvan a maga hagyományos szerkezete, stílusa, kontextusa,

szabályrendszere, és ezt szem előtt tartva, megvannak az előadásmódra vonatkozó ajánlások is.

Fontos megjegyezni, hogy bár az „autenticitás” kulcsfontosságú a néprajzosok számára, emellett az is

nagy hangsúlyt kap, hogy ez a szóbeli hagyomány átszője a mai emberek életét, és a közösségi

kötelékeket erősítve a mindennapok részévé válhasson az élőszavas mesemondás gyakorlata. A

hagyományos minták felől közelítők körében vannak olyanok is, akiknek nagyon szigorú elképzelései

vannak arról, mit lehet mesélni és mit nem, és az is előfordul, hogy nem ismerik el a fontosságát vagy

éppenséggel a legitimitását az alkalmazott mesemondás és történetmesélés különböző formáinak.

Ebben a gondolkodási sémában a mesemondás és történetmesélés elsődleges célja a szórakoztatás.

A mesemondás világának egy másik fontos területét alkalmazott mesemondásnak is hívhatjuk, amely

egy igen színes jelenség a magyarországi szcénában. Az alkalmazott mesemondást (például

meseterápiát, mesepedagógiát, mesepszichológiát, vagy a mesét biblioterápiás keretek közt)

művelők nem a hagyományhűségre helyezik a hangsúlyt. Jobban foglalkoztatja őket az itt és most,

illetve az a kérdés, hogyan segítenek a mesék a jelenlegi helyzetünk megértésében. Fontos hangsúlyt

kap a mesék szoros összefonódása az emberi lét ősi, ha úgy tetszik örök témáival. A történet

hitelessége tehát nem a szóbeli hagyomány szabályait követő előadásmódban rejlik, hanem abban,

hogy megtaláljuk az adott helyzetnek megfelelő mesét, történetet, és azt biztonságos körülményeket

teremtve adjuk tovább, úgy, hogy közben mélyüljön az önismeret, vagy fejlődjenek bizonyos

készségek. Ebben a keretben a történet továbbadása jelenthet felolvasást – vagy éppenséggel önálló

olvasást is, még a csoportfolyamat megkezdése előtt –, bár az utóbbi években itt is egyre inkább

jellemző az a gyakorlat és igény, hogy a meséket élőszóval adják tovább.

Én személy szerint fontosnak tartom és szeretem hangsúlyozni, hogy a mesékkel és mesemondással

foglalkozó különböző csoportok képviselői nagymértékben tudják inspirálni és gazdagítani egymást,

és hogy hazánkban a mesemondás palettája egyre színesebb és gazdagabb. Tapasztalataim szerint

egyre több kezdeményezés szökken szárba, gyakran egymástól teljesen függetlenül. Az elmúlt pár

évben tanúi lehettünk, hogy exponenciális mértékben nő a mesék iránti érdeklődés valamint a

mesemondás népszerűsége általában véve, és gombamód szaporodnak a különböző ezzel

kapcsolatos professzionális képzések, műhelyek és előadások. Egyre többen értik és tapasztalják meg

azt is, hogy a mesemondás nem csak gyermekeknek való, sőt, eredetileg, elsősorban nem is

gyerekműfaj volt. A jelen cikk nem vállalkozik arra, hogy teljes és tökéletes képet nyújtson

valamennyi mesével és mesemondással foglalkozó csoport munkájáról, de szeretnék bemutatni

néhány beszédes példát, melyekhez személyes szálak és élmények is kötnek.

A külföldön „healing storytelling”-nek (gyógyító történetmesélés) nevezett irány hazánkban

meseterápiaként vált ismertté. Többféle kezdeményezés és iskola van jelen ezen a téren hazánkban.

A meseterápia módszerének egyik hazai úttörője Antalfai Márta klinikai szakpszichológus művészet-

és pszichoterapeuta. Ő dolgozta ki a jungi pszichológia alapjain álló Kincskereső Meseterápiás

Módszert. A módszert először egyetemi keretek közt oktatta, majd jó 10 évvel ezelőtt szélesebb

körben is elkezdte átadni a Lelki Egészségvédő Alapítvány akkreditált képzésének keretein belül,

mára pedig a Wesley János Lelkészképző Főiskola másoddiplomás képzésében is oktatják, most már

tanítványai is, pl. Török Gabriella és Lentulay Edina.

Az esztétika, irodalom- és néprajztudomány felől érkező sokoldalú Boldizsár Ildikó már több mint 25

éve kezdett mesekutatással foglalkozni, és 10-15 évvel ezelőtt alkotta meg Metamorphosis

Meseterápiás Módszerét, valamint az ehhez kapcsolódó képzéseit, és lett a meseterápia

legismertebb művelőjévé és átadójává Magyarországon. Mára számos tanítványa indított saját

terápiás csoportokat, alkalmakat különféle témákhoz, élethelyzetekhez kapcsolódóan. A

Metamorphosis Meseterápiás Módszer azon előfeltevésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet,

amelynek ne lenne mesei megfelelője, és a meseértelmezés azon szintjével dolgozik, ahol a történet

saját lelkünk színterén játszódik, és a mese elemei különbölő énrészeinket reprezentálják.

Fontos megemlíteni az egyre szélesebb körben ismert mesepszichológiai irányt is. Juhász László

pszichológus „Mesehős Komplex mesepszichológiai és –terápiás módszer”-ében a hagyományos

népmesei anyag mellett nagy hangsúlyt kap a terápiás célú és hatású meseírás is. Kádár Annamária

pszichológus mesepszichológia-rendszerének középpontjában pedig az a kérdés áll, hogyan

támogatják a mesék a gyerekek érzelmi biztonságát és fejlődését, illetve hogyan segítik az érzelmi

intelligenciát, és a különféle kompetenciák és készségek megalapozását és elmélyülését. Kádár

Annamária Kerekes Valéria mesélés kutatóval együtt kiadott könyvében (Mesepszichológia a

gyakorlatban) a szerzők a mesehős útját szem előtt tartva rengeteg módszertani és játékötlettel

segítik a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését, és útmutatást adnak ahhoz, hogyan

támogathatják a gyereket az őt körülvevő felnőttek a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben.

Az alkalmazott mesemondás kiemelkedő alakja Bajzáth Mária, a pedagógia és a neveléstudomány

területéről érkezett, és több évtizedes tapasztalatai alapján dolgozta ki Népmesekincstár

mesepedagógia módszerét, Általános iskolai tanítóként pályafutásának már nagyon korai

szakaszában felismerte a népmesék értékét és pedagógiai jelentőségét. Csaknem 20 éven át úgy

tanított, hogy a népmeséket a tanterv és a pedagógiai hétköznapok részévé tette igen kreatív

módokon. Bajzáth Mária immáron 6 éve tart mesepedagógia képzéseket a felnőttképzés keretei

között pedagógusok, illetve különféle más területről érkező szakemberek, vagy épp szülők számára.

Mára több mint 1000 embert képzett akkreditált képzésein, melyeken legnagyobb számban

pedagógusok és óvodapedagógusok vesznek részt. Bajzáth Mária célja, hogy a meséket, találós

kérdéseket, népdalokat, népi játékokat egy nagy összefüggő egységbe foglalva didaxismentesen

alkalmazzák az oktatásban – és sok egyéb helyzetben -, ami révén a történetek varázsa és

értelmezési szintjei szabadon megjelenhet és kibontakozhat a mesehallgatókban, mindenféle

racionalizáló vagy tudatosan elemző folyamat erőltetése nélkül, és ahol a tanulás játékosan,

szórakoztató formában megy végbe a folklóranyagokhoz kapcsolt komplex művészeti tevékenységek

segítségével.

Ha saját utamra tekintek, azok közé tartozom, akik a magyarországi mesemondás világának

viszonylag széles skáláját ismerik és többféle területén elmélyültek. Én a népmesék felől érkeztem a

mesemondás világába 2007-ben, amikor a Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő

Egyesület művészetterápiás képzésének végzőseként elkezdett foglalkoztatni milyen jó lenne

megtapasztalni a varázslatos és szimbólumokban gazdag népmesék gazdag áldásos jelenlétét nehéz

helyzetű nők csoportjaiban. Ezután – mint egy varázsmesében – elkezdtek szembejönni velem a

különféle meseképzések, én pedig egyre inkább elmélyültem a mesék újrafelfedezett világában.

Belekóstoltam a Kincskereső majd a Metamorphosis meseterápiás módszerbe, majd elvégeztem

Bajzáth Mária akkreditált mesepedagógia képzését.

Az alkalmazott mesemondás világával való megismerkedést követően 2011-ben az élet elém hozta a

Hagyományok Háza által szervezett „Hagyományos mesemondás – magyar népmese” tanfolyamot. A

Hagyományok Háza célja, hogy a néphagyományt, a népművészetet a ma embere számára élhető

műveltségként közvetítse – például oly módon is, hogy tanárok, különböző egyéb szakemberek és a

nagyközönség számára szervez oktatási tevékenységeket, és ad otthont különféle hagyományőrző

tevékenységeket bemutató rendezvényeknek. 60 órás akkreditált népmese tanfolyamuk első

évfolyamát 2007-ben indították. E tanfolyam két meghatározó alakja és vezetője – több más neves

szakértő és mesemondó, pl. Sándor Ildikó, Berecz András, Fábián Éva mellett – Agócs Gergely és

Raffai Judit néprajzkutatók, akik az elmúlt 12 évben több mint 250 embert képeztek ki.

Az élőszóval, szabadon elmondott mesélés visszatanítása a közelmúlt egyik legújabb innovatív

kezdeményezése a Hagyományok Házában. A kurzust kifejezetten azzal az elhatározással indították

útjára, hogy egy módszertani hiányt pótoljon, hiszen míg a népzene és néptánc terén már évtizedek

óta folyik az oktatás, a mesemondás területén nem volt hasonló oktatási forma. Ahogy a

kurzusleírásban is olvashatjuk, a képzés egyik célja, hogy a magyar népmesék autentikus élőszavas

előadásmódjához szükséges tudást közvetítse. A képzés anyaga néprajzi szakirodalomra, valamint

hagyományos mesemondók élő vagy felvételekkel demonstrált mesemondására támaszkodva

sokféle gyakorlati szemponttal is segíti ennek elsajátítását. A kurzus elméleti részén a magyar

mesemondás alkalmaira, valamint – a mesekutatás Ortutay Gyula által alapított „budapesti

iskolájának” szellemében – a magyar népmesemondás nagy egyéniségeire is nagy hangsúly kerül.

A kurzus első évfolyamainak hallgatói 2008 áprilisában „Ahol a madár se jár” néven alakítottak

mesemondó kört, mely – minden hónap harmadik csütörtökjén kerül megrendezésre – Tóth Kriszta,

mesemondó kitartó munkájának és elkötelezettségének köszönhetően - immáron tizenegyedik éve.

Szintén nagyrészt a tanfolyamról kikerült hallgatók alapították a Meseszó Magyar Népmese és

Szövegfolklór Egyesületet. Az egyesület tagjai olyan mesemondók, akik a hagyományos

közösségekben felnőtt régi nagy öregeket követve élőszóval mesélnek. Az egyesület célja pedig, hogy

a szövegfolklór és a hagyományos mesemondás ügyét felkarolja, értékeit megismertesse a világgal,

és kapcsolatot teremtsen mesemondó, folklorista, pedagógus, és minden meseszerető ember között.

Igazából a Hagyományok Háza népmese tanfolyama volt az a kurzus, amely megnyitotta számomra a

hagyományos történetek, s a hagyományos mesemondás lényegi elemeit és csodáját, és ösztönzött,

inspirált arra, hogy élőszavas mesemondó legyek, aki a mesét újra- és újraalkotja a pillanatban. 2012-

ben a Gárembucka Napos-Holdas mesemondók tagjává váltam, és Gregus László mesemondó

társammal – egyéb más mesemondó tevékenységek mellett - 6 éven át tartottunk meseesteket

felnőttek számára havi rendszerességgel különféle budapesti belvárosi kávézókban illetve kulturális

központokban.

Magyarországon a mesemondás helyi közösségekben élő hagyományos alkalmai, ahol a szóbeli

hagyomány keretében a történeteket szájról szájra adták tovább, sajnos mára megszűntek. Ám még

mindig vannak olyan idős emberek, akik gyerekkorukban részt vettek ilyen eseményeken, és át

tudják adni a régi meséket. 2011 és 2015 között abban a megtisztelő helyzetben voltam, hogy

meséket, történeteket, dalokat gyűjthettem a Nógrád megyei Varsány községben élő özvegy Bárány

Antalné Strehó Margit nénitől, aki egyrészt gyerekként a szóbeli kultúra mesemondó

hagyományában nevelkedett, másrészt csodálatos humorral és előadói készséggel tudja mesélni a

régi meséket. Egy mesemondó számára egy ilyen találkozás és kapcsolat felbecsülhetetlen értékű, és

hatalmas lehetőség a tanulásra. Azt, hogy 2012-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere díjat

részben mesemondói, részben mesegyűjtői tevékenységemért, Margit néninek is köszönhetem. Egy

évvel később felterjesztettem Margit nénit a Népművészet Mestere Díjra, amit 2013 augusztusában

meg is kapott mesemondó és hagyományőrző tevékenységéért.

Az utóbbi hét évben amellett, hogy sokfelé meséltem a világban, óvodákban, iskolákban,

könyvtárakban, konferenciákon és fesztiválokon, nagy szerepet kapott és kap az életemben az

alkalmazott mesemondás. Tartottam mesecsoportokat családok átmeneti otthonában, illetve az

állami gondoskodásban élő gyerekek segítésére létrejött Palóznaki Meseközpont (ma már Világszép

Alapítvány) önkéntes programjának keretei közt három éven át meséltem esti meséket

gyermekotthonban élő gyerekek csoportjainak.

Egyéb keretek közt is meséltem hátrányos helyzetű gyerekeknek.

2013-ban meghívást kaptam, hogy a Raccontamiunastoria által szervezett neves nemzetközi

storytelling fesztiválon meséljek Rómában. Azóta több országban is részt vettem különböző

nemzetközi mesemondó eseményeken, rendszeresen kapok meghívást külföldi országokba, ahol

angol nyelven viszem hírét magyar népmesekincsünknek. 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy az

akkor alakuló „Storytelling Peace Council tagjai közé választottak. E közösség tagjai olyan

mesemondók szerte a világból, akiknek mesemondó munkájukban nagy hangsúlyt kap a nehéz

helyzetben levő csoportok segítése és a több szinten megvalósuló béketeremtés. Jelenleg még kevés

olyan mesemondó van Magyarországon, aki nemzetközi színtéren is aktív, és külföldi mesemondók,

storytellerek által tartott műhelyekben és képzésekben sem bővelkedünk még. Remélem, hogy egyre

több ilyen kezdeményezés érkezik Magyarországra. Jómagam azon dolgozom, hogy így legyen.

A fent is említett revival mesemondásnak, és mesével foglalkozó irányzatoknak köszönhetően ma

már ezrével vannak olyanok a magyar nyelvű közegben, akik tudatosan elkezdték használni

munkájukban, mindennapjaikban a népmeséket és történeteket, az élőszavas mesemondás pedig

egyre nagyobb teret hódít, és egyre népszerűbb. Természetesen vannak külföldről importált

kezdeményezések is, mint pl. a slam poetry, vagy akár a Mítoszok Csatája (MythOff) rendezvény,

melynek megálmodója ír storyteller, Claire Murphy, hazánkba pedig Zalka Csenge közvetítésével

érkezett. Ezt a fiatal felnőttek körében igen kedvelt interaktív mítoszmesélő alkalmat 2015 óta

évente most már több alkalommal is megtartjuk, 6-8 mesemondó részvételével.

Hogy hány professzionális mesemondó van ma Magyarországon? Nos, erre nem könnyű válaszolni.

Több tucatnyian vannak, akik az országot járva különféle helyszíneken mesélnek, hivatásszerűen

űzve e tevékenységet Ám ha azt kérdezzük, hogy ebből meg is tud-e élni valaki, akkor ez a szám talán

10-20-ra csökken. Ugyanakkor a profi mesemondók munkája összefonódik annak a sok-sok

embernek a tevékenységével, akik saját munkahelyükön, saját csoportjaikban mesélnek vagy

foglalkoznak a mesékkel. Sőt! A mesemondás igazán széles társadalmi jelentőségét, és a mélyebb

változást az teremtheti meg, ha tele lesz az ország olyan szakemberekkel, szülőkkel, akik behozzák a

meséket a mindennapokba, és az olvasás mellett megteremtik azokat a pillanatokat is, ahol a mese

élőszóval, szabadon szól, mesemondó és hallgató nagy örömére. Külön ki szeretném emelni azt az

álmomat, hogy – az Ahol a madár se jár mesekörhöz hasonlóan – országszerte mesekörök alakulnak,

ahol felnőttek jönnek össze rendszeresen, hogy szabadon meséljenek és hallgassák egymást.

Összességében, az elmúlt évtizedben a modern mesemondó mozgalom születésének és

erősödésének lehettünk és lehetünk tanúi. A mesékhez kapcsolódóan számos könyv, kiadvány is

született az elmúlt években. Itt most a Fordulópont című folyóiratot szeretném kiemelni, amely már

évtizedek óta jelentet meg a mese(mondás) témájával kapcsolatban tanulmányokat, és szentel akár

egész folyóiratszámokat a témának. A mesemondás, történetmesélés egyre népszerűbb, és a

különböző szakmák művelői is egyre szélesebb körben használják (pl. a pedagógusok, könyvtárosok

mellett újabban coachok, üzletemberek, marketingszakemberek fedezik fel a történetmesélés

jelentőségét). És bár a témához kötődő több éves múltamnak köszönhetően számos csoportot

ismerek, amelyek ilyen vagy olyan formában kapcsolódnak a mesék világához és a mesemondáshoz,

újra és újra tátva marad a szám látva a gombamód szaporodó – számomra is újszerűn –

eseményeket, műhelyeket, projekteket.

Mint tudjuk, a mesemondás világa önmagában is nagyon gazdag és összetett, és természetes, hogy

mindannyian, akik ezzel foglalkozunk, e nagy egésznek bizonyos aspektusaira fókuszálunk.

Ugyanakkor, ha meg van bennünk a nyitottság és rácsodálkozás, egyre mélyebben és teljesebben

megérhetjük ezt a világot és annak értékeit.

Számomra a különféle megközelítések lehetőséget adnak arra, hogy egymás tudását kiegészítve

gazdagodjunk. Olyan mesemondóként, aki a hazai mesemondás világának több területén is

tapasztalatot szerzett, és a nemzetközi mesemondás világában is otthon van, meggyőződésem, hogy

a különböző megközelítések mindegyike fontos értékeket, tanulnivalókat hoz, és a mesemondás

szivárványában mind nélkülözhetetlen színt jelent.