Szemlélet - Damján mese
Szabad Boglárka
MAR. 23, 2023
Immáron második éve látogatjuk meg a Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület tagjaiként a Szent Damján Tábort. Idén, 2018.08.08-án, egy szerdai napon utaztunk el ebrecenbe azzal a céllal, hogy meséket mondjunk. Egy – egy magyar népmesével, egy-egy öleléssel, és bár rövid időre, de számos boldog mesei-élménnyel igyekeztünk gazdagítani a táborozók nyaralását.
Immáron második éve látogatjuk meg a Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület tagjaiként a Szent Damján Tábort. Idén, 2018.08.08-án, egy szerdai napon utaztunk el ebrecenbe azzal a céllal, hogy meséket mondjunk. Egy – egy magyar népmesével, egy-egy öleléssel, és bár rövid időre, de számos boldog mesei-élménnyel igyekeztünk gazdagítani a táborozók nyaralását.
Bevallom őszintén, régebbi Damján-táboros élményeim hatására merült fel bennem,
hogy ha segítőként már nem is, de mesemondóként meglátogatnám a táborozókat. A
Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület, amelynek két éve vagyok aktív tagja, egy olyan
közeg, amiben a tagok egyébként is fogékonyak az önkéntes mesemondásra, a népmesék
ajándékba adására. Már tavaly is részt vettünk a tábori programok egyik délutánján
(tavaly Sándor Ildikó és jómagam meséltünk), míg idén öten is el tudtunk menni
Debrecenbe, hogy szóljon a meseszó! Bartók Ágotát (B.Á.), Sőrés Rozkát (S.R.), Pintér
Zsoltot (P.Zs.), és Bukovics Jánost (B.J.) kérdeztem a tábori élményekről, a választott
mesékről és a tapasztalataikról.
1.Miòta mesèlsz, hogyan talàlt ràd a mesemondàs ès kiknek mesèlsz szìvesen?
B.Á.:
2014-ben végeztem a Hagyományok Háza – magyar népmese - hagyományos
mesemondás tanfolyamán. Ezután egy tanulási és töltekezési időszak következett, 2 éve
mesélek rendszeresen élőszavas mesemondással. Keresek-kutatok, sok időt töltök azzal,
hogy egy-egy számomra érdekes mesére ráleljek. Kedvenceim az értelmező, magyarázó,
eredetkereső és „okos lány”típusú mesék. A humoros, csattanós mesék is közel állnak
hozzám.
B.J.:
Gyerekkoromtól kezdve mesélek, hiszen öregapám tanított a mesélésre. Később, a
szakmámból kifolyólag (vadászat, vadőr) sokkal inkább a történetmesélés, a vadász-
történetek érdekeltek, ez volt a mindennapos. Nagy változás volt az életemben az 1997-
es év, amikor Hollókőre kerültem, s ott kisbíró lettem. Talán innen számolhatjuk a
mesékkel való komolyabb foglalkozást. Felnőtteknek szeretek mesélni elsősorban, de
mesélek gyermekeknek is! Egy szóval: mindenkinek!
P.Zs.:
2014-ben végeztem a Hagyományok Háza tanfolyamán én is, így mesemondó pályám
Ágotáéval és Rozkáéval köthető össze. A kezdetek kezdetén együtt mesélgettünk és
ennek a közös mesélésnek az eredményeként született meg a Népmesefesztivál
(Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál) szervezésének a gondolata. Azoknak mesélek
szívesen, akik ezt örömmel fogadják. Ez különösen izgalmas, amikor olyanok
kapcsolódnak be, akik a mesehallgatás elején még nem is tudják, hogy ők szeretnek
mesét hallgatni.
S.R.:
Gyerekkorom óta mesélek. Első mesemondó versenyemre, valószínűleg, pedagógiai
célzattal indítottak el. Hátha megszólalok. Ez ma sincs másképp. Szeretem a csendet, de
ha mesélek, általa megnyílik egy kapu, értelmet kapnak a dolgok, találkozik a múlt a
jelennel, örülök és talán örömöt is okozok.
2.A Damjàn tàborra hogyan kèszültèl, milyen mesèket vàlogattàl?
B.Á.:
A Damján táborra való készülés semmiben nem különbözött az egyéb mesés
alkalmaktól. Sőt, inkább jobban izgultam, hogy hogy fogják fogadni a történeteket és
átmennek-e a humoros részek. És igen! Meglepődtem, hogy milyen figyelemmel és
csendben hallgattak, pont azon a részeken nevettek ahol kellett. Még azokat a fiatalokat
is lekötötte a mese akik egyébként nehezen tudnak pár percnél többet egyhelyben
maradni.
B.J.:
Amikor a táborra készültem és a meséket válogattam, a gyerekekre gondoltam. Mivel
nem először jártam ilyen közegben mesélni, ezért a tapasztaltak miatt állatmeséket és
tréfás meséket vittem magammal.
P.Zs.:
Ha csak nincs valami különleges igény a felkérésben, vagy nem közös mesélésről van szó
akkor inkább a hallgatókat látva, reakciójukat hallva döntöm el, hogy mikor mit mesélek.
Így történt ez most Debrecenben is.
S.R:
A Damján Táborba azokat a meséket választottam ki, amelyeket a legjobban szeretek és
éppen ezért bármikor, bármilyen körülmények között képes vagyok úgy átadni a
gyerekeknek és felnőtteknek is, hogy bevonom őket és közösen szőjük a mese fonalát
3.Mik a tapasztalataid, hogyan fogadtàk a tàborozòk a mesèket?
B.Á.:
Az egyik anyuka, aki a kamasz fiával volt a táborban azt mondta: „De jó volt! Egy kis
időre elfelejtettem a gondjaim, és újra gyereknek éreztem magam.” Örülök, hogy
vihettem a Meseszót, és ha hívnak máskor is szívesen megyek.
B.J.:
Nagyon jól, vidáman fogadták a meséket! Számomra sem újdonság ez a közeg, hiszen sok
helyre járunk, sokféle hallgatósággal találkozunk. Azt el kell mondani, hogy hálás
hallgatók, el se hinné az ember, hogy így meg tudja fogni, meg tudja hatni őket a
népmese. Az az igazság, hogy sok szeretet kaptunk tőlük….
P.Zs.:
Nagyon szeretek ilyen környezetben mesélni. Nagyon hangulatos volt ez az alkalom, és
mindig lenyűgöz, hogy az amúgy fogyatékkal élőknek nevezettek mennyivel jobban
tudnak figyelni és beleélni magukat a mesékbe. Bennük kevésbé él az a társadalmi
elvárás, ami az érzelmeink ki nem mutatásában jelenik meg.
S.R.:
A táborban nemcsak adtam, de rengeteget kaptam is: mosolyt, önfeledt játékot, a
gyerekek által nehezen kimondott, de türelmesen kivárt mondatokat.
4.Melyik a te kedvenc mesèd ès mièrt?
B.Á.:
Nincs kedvenc mesém. Mégis ha választani kell, azokat a meséket szeretem ahol nem
megszokott elemek szerepelnek a mesékben. Ilyen például a magyar mesék közül a
Halálkeresztapa.
B.J.: Talán nekem nincs is ilyen, hogy kedvenc mese. Tény, hogy a felnőtt mesék állnak
közelebb hozzám, ha éjjel felkeltenél, akkor álmomból felébredve is bármelyiket
elmondanám. Én magát a mesélést szeretem, nem pedig egy-egy konkrét mesét.
P.Zs.:
Ez hangulat és hallgatóság függő. Az a mese a kedvencem, ami teljesen magával ragadja a hallgatókat és ezen keresztül engem is. Szerencsére egyre több olyan alkalom van,
amikor úgy érzem, a mesém igazán célba ér. Említhetnék egy-egy mesehallgatással először találkozó felnőtt mesekocsmát, de talán ami legmélyebben megérintett, amikor a tokaji fogyatékkal élők intézetében egy vak kislány két órán keresztül hallgatta meséinket és szóról-szóra megismételt mindent, amit mondtunk. Csodás élmény volt azt látni amint ő kihangosította az önmagában zajló folyamatot és elképzelte a mesét és annak főszereplőit.
S.R:
Nincs ilyen, hogy egy kedvenc mese. Borsos József mesemondó társamtól olvastam
egyszer, hogy a mese választja ki a mesemondóját. Szerintem is. Szívesen mondok
legendameséket, tündérekről szóló történeteket, de bátran megküzdök a sárkányokkal
is.