Szemlélet - Damján mese

Immáron második éve látogatjuk meg a Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület tagjaiként a Szent Damján Tábort. Idén, 2018.08.08-án, egy szerdai napon utaztunk el ebrecenbe azzal a céllal, hogy meséket mondjunk. Egy – egy magyar népmesével, egy-egy öleléssel, és bár rövid időre, de számos boldog mesei-élménnyel igyekeztünk gazdagítani a táborozók nyaralását.

Bevallom őszintén, régebbi Damján-táboros élményeim hatására merült fel bennem,

hogy ha segítőként már nem is, de mesemondóként meglátogatnám a táborozókat. A

Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület, amelynek két éve vagyok aktív tagja, egy olyan

közeg, amiben a tagok egyébként is fogékonyak az önkéntes mesemondásra, a népmesék

ajándékba adására. Már tavaly is részt vettünk a tábori programok egyik délutánján

(tavaly Sándor Ildikó és jómagam meséltünk), míg idén öten is el tudtunk menni

Debrecenbe, hogy szóljon a meseszó! Bartók Ágotát (B.Á.), Sőrés Rozkát (S.R.), Pintér

Zsoltot (P.Zs.), és Bukovics Jánost (B.J.) kérdeztem a tábori élményekről, a választott

mesékről és a tapasztalataikról.

1.Miòta mesèlsz, hogyan talàlt ràd a mesemondàs ès kiknek mesèlsz szìvesen?

B.Á.:

2014-ben végeztem a Hagyományok Háza – magyar népmese - hagyományos

mesemondás tanfolyamán. Ezután egy tanulási és töltekezési időszak következett, 2 éve

mesélek rendszeresen élőszavas mesemondással. Keresek-kutatok, sok időt töltök azzal,

hogy egy-egy számomra érdekes mesére ráleljek. Kedvenceim az értelmező, magyarázó,

eredetkereső és „okos lány”típusú mesék. A humoros, csattanós mesék is közel állnak

hozzám.

B.J.:

Gyerekkoromtól kezdve mesélek, hiszen öregapám tanított a mesélésre. Később, a

szakmámból kifolyólag (vadászat, vadőr) sokkal inkább a történetmesélés, a vadász-

történetek érdekeltek, ez volt a mindennapos. Nagy változás volt az életemben az 1997-

es év, amikor Hollókőre kerültem, s ott kisbíró lettem. Talán innen számolhatjuk a

mesékkel való komolyabb foglalkozást. Felnőtteknek szeretek mesélni elsősorban, de

mesélek gyermekeknek is! Egy szóval: mindenkinek!

P.Zs.:

2014-ben végeztem a Hagyományok Háza tanfolyamán én is, így mesemondó pályám

Ágotáéval és Rozkáéval köthető össze. A kezdetek kezdetén együtt mesélgettünk és

ennek a közös mesélésnek az eredményeként született meg a Népmesefesztivál

(Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál) szervezésének a gondolata. Azoknak mesélek

szívesen, akik ezt örömmel fogadják. Ez különösen izgalmas, amikor olyanok

kapcsolódnak be, akik a mesehallgatás elején még nem is tudják, hogy ők szeretnek

mesét hallgatni.

S.R.:

Gyerekkorom óta mesélek. Első mesemondó versenyemre, valószínűleg, pedagógiai

célzattal indítottak el. Hátha megszólalok. Ez ma sincs másképp. Szeretem a csendet, de

ha mesélek, általa megnyílik egy kapu, értelmet kapnak a dolgok, találkozik a múlt a

jelennel, örülök és talán örömöt is okozok.

2.A Damjàn tàborra hogyan kèszültèl, milyen mesèket vàlogattàl?

B.Á.:

A Damján táborra való készülés semmiben nem különbözött az egyéb mesés

alkalmaktól. Sőt, inkább jobban izgultam, hogy hogy fogják fogadni a történeteket és

átmennek-e a humoros részek. És igen! Meglepődtem, hogy milyen figyelemmel és

csendben hallgattak, pont azon a részeken nevettek ahol kellett. Még azokat a fiatalokat

is lekötötte a mese akik egyébként nehezen tudnak pár percnél többet egyhelyben

maradni.

B.J.:

Amikor a táborra készültem és a meséket válogattam, a gyerekekre gondoltam. Mivel

nem először jártam ilyen közegben mesélni, ezért a tapasztaltak miatt állatmeséket és

tréfás meséket vittem magammal.

P.Zs.:

Ha csak nincs valami különleges igény a felkérésben, vagy nem közös mesélésről van szó

akkor inkább a hallgatókat látva, reakciójukat hallva döntöm el, hogy mikor mit mesélek.

Így történt ez most Debrecenben is.

S.R:

A Damján Táborba azokat a meséket választottam ki, amelyeket a legjobban szeretek és

éppen ezért bármikor, bármilyen körülmények között képes vagyok úgy átadni a

gyerekeknek és felnőtteknek is, hogy bevonom őket és közösen szőjük a mese fonalát

3.Mik a tapasztalataid, hogyan fogadtàk a tàborozòk a mesèket?

B.Á.:

Az egyik anyuka, aki a kamasz fiával volt a táborban azt mondta: „De jó volt! Egy kis

időre elfelejtettem a gondjaim, és újra gyereknek éreztem magam.” Örülök, hogy

vihettem a Meseszót, és ha hívnak máskor is szívesen megyek.

B.J.:

Nagyon jól, vidáman fogadták a meséket! Számomra sem újdonság ez a közeg, hiszen sok

helyre járunk, sokféle hallgatósággal találkozunk. Azt el kell mondani, hogy hálás

hallgatók, el se hinné az ember, hogy így meg tudja fogni, meg tudja hatni őket a

népmese. Az az igazság, hogy sok szeretet kaptunk tőlük….

P.Zs.:

Nagyon szeretek ilyen környezetben mesélni. Nagyon hangulatos volt ez az alkalom, és

mindig lenyűgöz, hogy az amúgy fogyatékkal élőknek nevezettek mennyivel jobban

tudnak figyelni és beleélni magukat a mesékbe. Bennük kevésbé él az a társadalmi

elvárás, ami az érzelmeink ki nem mutatásában jelenik meg.

S.R.:

A táborban nemcsak adtam, de rengeteget kaptam is: mosolyt, önfeledt játékot, a

gyerekek által nehezen kimondott, de türelmesen kivárt mondatokat.

4.Melyik a te kedvenc mesèd ès mièrt?

B.Á.:

Nincs kedvenc mesém. Mégis ha választani kell, azokat a meséket szeretem ahol nem

megszokott elemek szerepelnek a mesékben. Ilyen például a magyar mesék közül a

Halálkeresztapa.

B.J.: Talán nekem nincs is ilyen, hogy kedvenc mese. Tény, hogy a felnőtt mesék állnak

közelebb hozzám, ha éjjel felkeltenél, akkor álmomból felébredve is bármelyiket

elmondanám. Én magát a mesélést szeretem, nem pedig egy-egy konkrét mesét.

P.Zs.:

Ez hangulat és hallgatóság függő. Az a mese a kedvencem, ami teljesen magával ragadja a hallgatókat és ezen keresztül engem is. Szerencsére egyre több olyan alkalom van,

amikor úgy érzem, a mesém igazán célba ér. Említhetnék egy-egy mesehallgatással először találkozó felnőtt mesekocsmát, de talán ami legmélyebben megérintett, amikor a tokaji fogyatékkal élők intézetében egy vak kislány két órán keresztül hallgatta meséinket és szóról-szóra megismételt mindent, amit mondtunk. Csodás élmény volt azt látni amint ő kihangosította az önmagában zajló folyamatot és elképzelte a mesét és annak főszereplőit.

S.R:

Nincs ilyen, hogy egy kedvenc mese. Borsos József mesemondó társamtól olvastam

egyszer, hogy a mese választja ki a mesemondóját. Szerintem is. Szívesen mondok

legendameséket, tündérekről szóló történeteket, de bátran megküzdök a sárkányokkal

is.