Az üveghegyen túl… – Vajdasági mesemondók műhelyei és megjelenésük a médiában – Az Élőszóval sorozat webináriuma
Webináriumonkon három beszélgetőtársunk lesz, ezúttal a Vajdaságból, hogy megismerkedhessünk az ottani mesemondó műhelyek létrejöttének okaival, felnőttek és gyermekek körében végzett munkájukkal, a nagy regionális mesemondóversenyhez fűződő kapcsolatukkal.


Idő és helyszín
2023. jan. 25. 19:00 – 2023. jan. 26. 20:30
Élőszóval – Webinárium
Vendégek
Az eseményről
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az „ÉLŐSZÓVAL, amit a meséről tudni kell” című ismeretterjesztő online előadássorozatának, ami Meseszó Egyesület és a Hagyományok Háza közös szervezésében valósul meg.
2023 első, rendhagyó alkalma: „Az üveghegyen túl…” Vajdasági mesemondók műhelyei és megjelenésük a médiában címmel.
Rendhagyó azért, mert nem egyetlen, hanem három beszélgetőtársunk lesz, ezúttal a Vajdaságból, hogy megismerkedhessünk az ottani mesemondó műhelyek létrejöttének okaival, felnőttek és gyermekek körében végzett munkájukkal, a nagy regionális mesemondóversenyhez fűződő kapcsolatukkal.
Azzal, hogyan segíti a mai mesemondókat a néprajzi kutatás, hogyan hatnak vissza a közművelődésre a vajdasági népmesegyűjtések és feldolgozások. Megismerkedünk az utóbbi időben létrehozott reprezentatív, népszerű, a Pannon RTv-ben megvalósult mesemondás-sorozatával is, amely a közösségi médiában mindenkinek elérhetővé teszi a legérdekesebb meséket, a Vajdaság különféle nyelvjárásait, a legjobb helyi mesemondók által.
Vendégeink lesznek: Baráth Hajnal Anna, a zentai Városi Könyvtár vezetője, Nagy Abonyi Szabolcs, a Vajdasági Művelődési intézet munkatársa, akiknek a filmsorozatot köszönhetjük, Raffai Judit folklorista, az…