Kicsi gyermekként mindig örömmel hallgattam a család „beszédes öregjeinek” szívből jövő történeteit, meséit. Jó volt a közelükben lenni, hiszen jelenlétük szeretetteljes, lélekmelengető volt. Talán az élőszavas mesemondásnak is ebben rejlik a lényege. Kisiskolásként sok népmesét olvastam, szerettem megélni a csodákat, a lehetetlent. Óvodapedagógusként több, mint három évtizede mesélek a mindennapokban. Különböző módon, élőszóban is, de valami megváltozott, amikor a Hagyományok Háza élőszavas népmesemondó tanfolyamát elvégeztem. Iránytűt, tudást kaptam, amely azóta is segíti mesés útjaimat. Örömmel mesélek szülővárosomban, Balmazújvároson, de máshol is, bármilyen korosztálynak, bármilyen alkalomból(fesztiválok, iskolai-óvodai programok, születésnap, lakodalom, mesekocsma,

meseest, baráti összejövetel, pedagógusnap, ballagás). 1999 óta színjátszó munkaközösség tagja és vezetője vagyok (2012). Drámapedagógusként az interaktív mesélés is közel áll hozzám.

Mesetarisznyámba folyamatosan bekérezkednek a mesék, szívembe pedig gyűlnek a mesés pillanatok, a meselátó, mesehalló kedves hallgatóság apraja és nagyja jóvoltából.

Kíváncsian várom az ”Óperenciás tengeren túli” találkozásokat.

„A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele

és kifele is gyógyít.” (Csernik Szende)